Pofikám

(Puszta lustaságból javított helyesírással közöljük a levelet, de érdemes végigolvasni az eredetit.)

Tlc.
Füzik Ilonka úrlány
Budapest
II. ker. Trombitás út 2. III. em 10. ajtó

1944. XII. 12-én.

Kedves Ilonkám!
Először is kívánom az Istentől, hogy ez a pár sor a legjobb egészségben találjon. Én nem a legjobban vagyok, mert a torkom fáj. De most rátérek a dologra. Kedves Ilonkám, tudom, hogy nagyon rosszul esett, vagyis sokat gondolhattál rám, hogy mi is lehetett az oka, hogy nem tudtam hozzád elmenni. De tudod, mikor ott voltam nálad szombaton, és mégis azt gondoltam, hogy vissza fogok Szentendrére menni, mert mégis rendes helyen fekhetek, és nem kell idegen helyen aludnom. De jobb is, hogy visszamentem, mert vasárnap reggel kaptunk egy parancsot, és el kellett indulni Kenyérmezőre, és az összes hadi híd oszlopot el kellett szállítani. És így abbamaradt az én elmenésem. De ezidáig nem is tudtam megírni, mert most jöttünk meg, és pedig hétfő van. [olvashatatlan] egy hétig tartott, és ezért nem tudtam megírni sem, mert nem tudtam, meddig fog tartani. Most, hogy megjöttem, azonnal megírom. De most, kedves Ilonkám, egy másik dolgot kell, hogy tudassak veled. Elég sajnos, hogy őszinte legyek, de katonák vagyunk, és mások parancsolnak nekünk. És igen(?) hamar elszakított a sors bennünket egymástól. Pedig már igen boldog voltam, hogy újra megtaláltuk egymást, és hogy milyen boldogok voltunk mind a ketten. Most pedig kedves Pofikám, mi visszamegyünk Komáromba. Kedden indulunk, és arra kérlek, hogy tartsuk meg egymás között a levél általi összeköttetést. Vagy ajánlanám, ha el tudnál jönni Pestről, mert nem tanácsolom, hogy ott maradjál, legalábbis míg a harc fog tartani, mert már rövidesen sor fog rá kerülni. És Manci néninél jó helyed lenne, és könnyebben el tudnál ott mégis bújni, vagy elmennél mihozzánk a szüleimhez, ott is jó helyed lenne. És mi is előbb megtalálnánk egymást, mire legalább vége lenne a háborúnak. És ha vége lenne a háborúnak, akkor(?) úgyis meg fognánk nősülni, amit már úgyis mondtam néked. Most pedig, kedves Iluskám, ha Komáromba fogunk érni, úgyis meg fogom írni azonnal. Igaz, hogy kell neki egy kis idő, mert gyalog fogunk menni. Csak arra kérlek, hogy válaszoljál a leveleimre. És ha nem jössz el Komáromba, akkor is tudjunk egymásról. Vagy ha véletlen elszakadnánk egymástól, akkor is azon legyünk, hogy mennél hamarabb adjunk életjelt egymásról. Most már zárom soraimat, maradok hű szeretettel, és számtalanszor csókollak. Még írhatsz ide is, mert hallottam, hogy holnap mégsem megyünk, most hallottam. És ha mégis elmennénk, mire megkapnám, a posta utánam fogja küldeni. Írjál?????
Csókol Feri. Szerbusz, Pofikám!