Pódatejed

Ez két testvér, Rózsa Regina meg Rózsa Margit, barátnőim voltak ottan, ahol az iskolaigazgatóéknál laktam Pódatejeden, Dunaszerdahely mellett. Egymás mellett volt három falu úgy, hogy egymásba értek. Ahogy ment az út, az első volt Pódatejed, aztán Pódafa és Csenkeszfa. De egymásba értek, csak más volt a nevük. Az egész falu egy utcából állt, jóformán, ment körbe. A falu közepén az asszony testvére lakott. Az igazgató az általános iskola igazgatója volt. Ott dolgoztam. Tudod, mi volt ott? Négy osztály egybe járt, mert olyan kevés gyerek volt. Minálunk voltak a nagyobbak, Pódafán meg a kisebbek...

Ebben az időben 16 éves körüli voltam, ez körülbelül 1942-ben volt. Én 12 éves koromtól magamat tartottam el, mert már nem volt senkim. 12 éves koromban a nagymamám is meghalt. Utána szolgáltam. Ott laktam, ahol szolgáltam, a gyerekek mellett voltam, de a háztartást is elintéztem, mosogatást, takarítást.

Miután a nagymamám meghalt, elkerültem Szerdahelyre, a megyeri pékhez, meg a lányához, ők vittek el oda, volt két gyerek ott. Zsidók voltak. Aztán abban az időben, mikor a zsidóktól elvették a boltokat, akkor már nem tudtak fizetni, máshol kellett elhelyezkednem. Elmentem Szerdahelyen az elhelyezőnőhöz, és azt mondta, hogy van itt egy iskolaigazgató. Az igazgatót Csetényinek hívták. Az igazgató az iskolában, egy szolgálati lakásban lakott. Én a konyhában aludtam, volt fürdőszoba is. Itt van egy kép rólam abból az időből:

Az igazgató egy nagy csibész volt, mert mindig le akart kapni a lábamról. Én megúsztam, de le akart mindig… szinte féltem, mikor az asszony valahova elment vagy el akart menni, mert akkor mindig ki akart velem kezdeni. A gyerekeknek ezt nem mutatta, engem már nem tekintett gyereknek, mert szolgáltam náluk. Azt is megcsinálta, hogy kiment a kertbe a klozetra este, mikor az asszony már lefeküdt, vagy azt mondta neki, hogy javítja a füzeteket, aztán bejött hozzám, és fel akarta emelni a dunyhámat. Mondom neki, hogy menjen innen, mert kiabálok. Akkor bejött volna az asszony, mert meghallotta volna. Tudta különben, hogy milyen nagy csibész a férje. Ottan két évig dolgoztam. Jaj, az asszony úgy ragaszkodott hozzám, hogy az nem igaz. Még sokszor Katinkámnak hívott, pedig nem is vagyok Katinka, de sokszor az jött a szájára. Ennek volt három gyereke, és mind a három meghalt. Kijártunk a temetőbe hozzájuk.

A Rózsa lányok még többen voltak testvérek, de ez a két lány volt ilyen korú, mint én, úgyhogy ezekkel barátkoztam. Nem pont szomszédok voltak, de ha elmentem az iskola kertjének túlsó végére, már tudtam velük beszélni. Amikor eljöttek az igazgatóék Pestre egy hétre, akkor volt itt Pesten az a nagy ünnepség, az Eukarisztikus kongresszus (ez nem stimmel, hiszen a kongresszus 1938-ban volt, a nagymamám akkor még csak 12 éves volt, viszont történetünk idejében már legalább 15-nek kellett lennie – a szerk.). Akkor egyedül maradtam a házban, de féltem egyedül aludni, ezért áthívtam egyikőjüket, hogy aludjon ott. Én adtam nekik kaját, amit az asszonyom adott.

Mindig el akartam menni. Először mindjárt nem kezdett ki velem, csak később. Mondtam, hogy nem maradok itt. Nem modtam meg az asszonynak kerek-perec, hogy miért, csak azt, hogy nem maradok, megyek. Az asszony biztos sejtette. Átölelt, nyomogatott, hogy maradja, maradjak, nincs nekem ott semmi bajom. Mondom magamban: te aztán tudod.

Ez a Rózsa Árpi, ez udvarolt nekem. Ez akkor volt, mikor az igazgatóéknál laktam. Ez unokatestvére volt a két lánynak. Akkor utána bevonult. Még ide Pestre is eljött hozzánk. Hát nem is akartam hozzámenni. Azt sem tudtam, hogy meghalt vagy életben maradt, a Jóisten tudja. Háború volt.

Hallgassa meg!
Mama Pódatejeden by mamafenykepalbuma