Pofikám


(Puszta lustaságból javított helyesírással közöljük a levelet, de érdemes végigolvasni az eredetit.)
Tlc.
Füzik Ilonka úrlány
Budapest
II. ker. Trombitás út 2. III. em 10. ajtó
1944. XII. 12-én.
Kedves Ilonkám!
Először is kívánom az Istentől, hogy ez a pár sor a legjobb egészségben találjon. Én nem a legjobban vagyok, mert a torkom fáj. De most rátérek a dologra. Kedves Ilonkám, tudom, hogy nagyon rosszul esett, vagyis sokat gondolhattál rám, hogy mi is lehetett az oka, hogy nem tudtam hozzád elmenni. De tudod, mikor ott voltam nálad szombaton, és mégis azt gondoltam, hogy vissza fogok Szentendrére menni, mert mégis rendes helyen fekhetek, és nem kell idegen helyen aludnom. De jobb is, hogy visszamentem, mert vasárnap reggel kaptunk egy parancsot, és el kellett indulni Kenyérmezőre, és az összes hadi híd oszlopot el kellett szállítani. És így abbamaradt az én elmenésem. De ezidáig nem is tudtam megírni, mert most jöttünk meg, és pedig hétfő van. [olvashatatlan] egy hétig tartott, és ezért nem tudtam megírni sem, mert nem tudtam, meddig fog tartani. Most, hogy megjöttem, azonnal megírom. De most, kedves Ilonkám, egy másik dolgot kell, hogy tudassak veled. Elég sajnos, hogy őszinte legyek, de katonák vagyunk, és mások parancsolnak nekünk. És igen(?) hamar elszakított a sors bennünket egymástól. Pedig már igen boldog voltam, hogy újra megtaláltuk egymást, és hogy milyen boldogok voltunk mind a ketten. Most pedig kedves Pofikám, mi visszamegyünk Komáromba. Kedden indulunk, és arra kérlek, hogy tartsuk meg egymás között a levél általi összeköttetést. Vagy ajánlanám, ha el tudnál jönni Pestről, mert nem tanácsolom, hogy ott maradjál, legalábbis míg a harc fog tartani, mert már rövidesen sor fog rá kerülni. És Manci néninél jó helyed lenne, és könnyebben el tudnál ott mégis bújni, vagy elmennél mihozzánk a szüleimhez, ott is jó helyed lenne. És mi is előbb megtalálnánk egymást, mire legalább vége lenne a háborúnak. És ha vége lenne a háborúnak, akkor(?) úgyis meg fognánk nősülni, amit már úgyis mondtam néked. Most pedig, kedves Iluskám, ha Komáromba fogunk érni, úgyis meg fogom írni azonnal. Igaz, hogy kell neki egy kis idő, mert gyalog fogunk menni. Csak arra kérlek, hogy válaszoljál a leveleimre. És ha nem jössz el Komáromba, akkor is tudjunk egymásról. Vagy ha véletlen elszakadnánk egymástól, akkor is azon legyünk, hogy mennél hamarabb adjunk életjelt egymásról. Most már zárom soraimat, maradok hű szeretettel, és számtalanszor csókollak. Még írhatsz ide is, mert hallottam, hogy holnap mégsem megyünk, most hallottam. És ha mégis elmennénk, mire megkapnám, a posta utánam fogja küldeni. Írjál?????
Csókol Feri. Szerbusz, Pofikám!

Magányomat megzavarni


Ngs.
Füzik Ilona úrlánynak
Budapest V. ker. Szent István körút 10. III. em. 4.
Debrecen, 1948. júl. 6.
Kedves Iluska!
Találja soraim a legjobb egészségben. Tudatom, hogy jól vagyok és szórakozok, gyönyörű a [olvashatatlan], utazási kedvezmény is van, amit jó lenne, ha kihasználna. Most bánom, hogy olyan túl rövid ideig voltam fenn, de viszont nyugodtabb itthon sokkal mégis, mert én már rosszul voltam ott attól a sok emberektől, és valahogy idegesítőleg hatottak rám. Itthon a magányomat nem hagyom semmi eseménnyel ezen túl megzavarni. Sehova sem megyek, és főleg az üzletnek élek. Olyan keveset mondott, míg ott voltam, hogy már igazán írhatna többet. A rendelési könyvemet szépen megkaptam hétfőn, kedvességét nagyon köszönöm.
A viszontlátásig millió csókot küldök: S


Nem tudom, kiére...

Bánhida, 1943. XII. 27-én 
Kedves Ilonka!
Én most egy levélre válaszolok... de nem tudom, kiére!! Nagyon szeretném tudni, ki vólt azon levél irója!? Annyit meg tudtam állapíttani, hogy nem te írtad kedvesem. Légy őszinte, és írd meg!
Bocsáss meg... és ne haragudj meg, de míg egy másik levelet nem kapok tőled, nem tudok neked így véleményt írni.
Ne talán véletlen valaki más fiatalember írta vólna, annak pedig nincs szüksége arra, hogy az én leveleim olvassa!! Megkérlek Ilonka, légy szives minél hamarabb válaszólj. Ha mégis tévednék, és teljes valóságban te írtad vólna azon levelet, bocsáss meg érte, hogy így írok.
Majd másik leveledre meg fogom írni, hogy én mit gondolok, hiszen csak gondolj vissza szavaimra!!! Nem is kellene hogy papírra fektessem. Én azt mind tudom, amit írtál, ne gondolj valami szélhámosságra.
Én most is csak azt tudnám írni, amit még annak idején mondtam. Most pedig válaszod várva maradok mély szeretettel a távolba
Gyuri(?)
[olvashatatlan]
Bánhida, cső. örs
Írjál!
Jó mulatást a viszlátásig [olvashatatlan]

Hadirokkant és megérdemli

Debrecen, 1948. aug. 14-én
Drága Iluskám!
Találja soraim jólétben, tudatom, hogy ezt az urat [?] azért küldtem, mert én nem mehettem, és úgy látom, hogy a postára már hiába költök, nem kapok Magától válaszlevelet.
Most itt van kézből, s remélem, hogy nem fog válasz nélkül hagyni. Kérem, ha az átadó úrnak kívánsága van más a válaszkérésen túl, teljesítse a legjobb belátása szerint: ha ideje van, nem árt, ha elkíséri az állomásra, mert hadirokkant és megérdemli.
Írja meg, hogy van, gondol-e úgy néha-néha rám? Felőlem az illetővel semmit ne közöljön! Küldjön fényképet!!!
De azért ha van egy kis ideje, mondjuk megmondja a Papp úrnak, hogy jöjjön vissza délután 4-re vagy 5-re, akkorra választ ír, esetleg lesétál vele a körútra, [az] is jól esik Neki, hogy az Ő fáradságát Maga sem hagyja honorárium nélkül: tehát legyen kedves hozzá.
Bocsájtsa meg, hogy ennyire igénybe vetettem /veszem/ a vasárnap délutánját. A viszontlátásig sok jót kívánok szeretettel:
Sanyi