Bocsáss meg, Édesem!


Sajnos az alábbi levélhez nem tartozik boríték, és a feladójáról is csak annyit tudunk, hogy Teréziának hívják, és Debrecenben lakott.
1947. XI. 10.
Kedves Iluskám!
Bocsáss meg, Édesem, hogy még idáig nem írtam Neked, de nagy sora van annak. Először nem azért nem írtam Néked, mintha meg lennék sértve, hisz tudom, hogy tréfából írtad, hanem itt mindenki azt mondta, hogy ne írjak addig, amíg Te bocsánatot nem kérsz. Tudod, bolond az ember, és mindig másra hallgat, pedig sokkal jobb lenne az élete, [ha] sorsát mindenki saját belátása és esze szerint irányítaná.
De most már ugye nincs semmi baj, és a jövőbe ilyen félreértések nem lesznek köztünk. Ha tudnád Szívecském, mennyire hiányzol itt nekem, mióta elmentél, siránkozik a Kossuth 63 (?).
Soha nincs senki, akinek egy szót váltsak, Mónika (?) ngs. asszony nem fogad lányt, esetleg majd tavasszal, nagyapám mindig oda mászkál. Mezei mindig a tanyán van, át az 54-be is ritkán megyek. Hozzám sem jön senki, így bizony sokszor rágondolok az elmúlt szép napokra, mikor bár mindkettőnknek sok volt a dolgunk, de találtunk időt a szélhámosságokra is, és sokkal több kedvvel fogtunk a munkához, mikor kibolondoztuk vagy kipanaszkodtuk magunkat.
Úgy hallom, a Ferid most sűrűn írt, az elmúlt napokba is párosával jött, melyet a nagys. asszony továbbított, s azóta újra jött. Nem jön még haza? Vagy már nem is várod olyan kitartóan?
Hogy vagy Sanyival? Szoktatok-e levelezni, vagy megszűnt a kapcsolat köztetek? Ide már régen nem hordja a tejet, és én soha nem látom. Ja míg el nem felejtem, a halápi Kiss Bözsi és Kálmánczi Böske üdvözöl, a Kiss Bözsi nem tudta, hogy már nem vagy itt, és ma keresett. A Barsa (?) nagyságos is említett a napokba, nagyon imponáltál nekik, azt mondták, hogy ha nekik módjukba lenne a lánytartás, nem engedtek volna el.
Most csinál nekem egy szövet ruhát és 4 párnahuzatot, az őszön a rózsás és a fehér pettyes ruhámat is megjavította, melyet Kálmánczi Böske elrontott.
A múltkoriba kaptam otthonról 1330 forintot, s mostanába mindig ágynemű vásznat kutatok, s mily nehéz az embernek összeszedni azt a legszükségesebb stafírungot, melyet a férfiak semmibe se néznek. Tudod, nem mintha férjhez készülnék, de az mindig jó, ha meg van, s most a pénzt újra jobb elkölteni, mert értékét veszti.
Ugyan kihez is mennék hozzá, mikor sehova nem járok, és nincs ismerősöm. Rebuska is elvált az urától, neki is jobb lett volna, ha soha férjhez nem ment volna, hisz mindene megvolt, és állandó gyári munkásnő volt. Míg most az ura nem hajlandó odaadni még azt sem, ami az övé volt.
Hogy és hol szoktál szórakozni Iluskám? Annával szoktál-e találkozni néha? Ő nem-e megy még férjhez? Nem-e hiányzunk Neked néha, különösen a két iker. Nagyon édesek, mikor mennek az iskolába, különösen a Matyi. Az most is, mint mindenkor, elmondja nékem, hogy mit tanultak, s mit rajzoltak, s több efféléről el-elbeszélget, de az a gőgös Nóra, abból alig tud az ember egy szót kihúzni, nem tudom, milyen lesz, ha majd megnő, most úgy látszik, mintha nagyon büszke lenne, s hibásak ebbe az emberek is, mert mindenki őt kényezteti.
Látnád csak, amint János kenyeret dagaszt, takarít, követ mos, s még tudja az ördög, mit csinál, mellette még az apjától sokszor kikap, ha a leczkét nem tudja. Ezt ne írd meg nekik, nem szeretném, ha azt mondanák, pletykálok. Én a nagys. asszonnyal elég jól kijövök, igyekszem hozzá alkalmazkodni. Sokszor megtörténik, hogy eljön vagy ezt vagy mást megfőzni itt nálam, mert gáz nagyon sokszor nincsen.
Az öreggel is megvagyok tűrhetően, ájulj el, most már Teréziának vagy Terusnak szólít, mikor először hallottam, majd' hanyatt estem. Azt szeretné, ha itt lennék addig, míg férjhez nem járok, de én már nem szeretnék sokáig itt lenni.
Ha alkalom adtán tudsz majd számomra egy megbízható helyet, megkérlek Iluskám, hogy gondolj rám, és értesítsél. Unom már nagyon az ittlétet, Mezeinek az örökös szekírozását. Kérdezed, Szívem, hogy hogy vagyok véle? Hát lehet ővele jól megárulni egy gyékényen? Ez a bolond azt hiszi, hogy majd mindenki úgy táncol, ahogy ő fütyül, de hát bennem mesterére akadt. Jelenleg nem vagyunk beszélő viszonyba, a bolond azt hitte, hogy én azért jártam vele jobbra-balra, mert tetszik nekem. Mióta Te elmentél, soha nem voltam véle sehol, mindig találtam kifogást, vagy inkább nem mentem sehova, a szekírozásnak aztán se vége, se hossza nem volt. Hát kell az nekem, hogy végleg szakítottam véle.
Odaát erővel akartak fűzni, hogy így meg úgy, milyen jó lesz az nékem, milyen jó ember stb. Azt mondtam aztán Zsuzsinak, hogy ha neki annyira tetszik, menjen hozzá ő. A jó Isten őrizzen meg mindenkit az ilyen féltékeny, smucig férfitól. Azt akarták, hogy ha megesküdnék véle, aztán itt is lakhatnánk, azzal a különbséggel, hogy akkor ő is itt aludna a szobámba. Brrrr, még a hátam is borsódzik, ha rágondolok. Véle egy ágyba.
Na de hagyjuk ezt, erről a kérdésről sokat tudnék írni, de azt a sok kellemetlen percet, melyet már ittlétem alatt nekem okozott, azt nem tudnám leírni.
Megkérnélek még arra, édesem, hogy ha írsz, zárt levelet írjál, és ne írj rá feladót, úgy is megkapom, míg itt lakom, ha pedig itt hagyom a társaságot, azonnal közlöm veled. Erre, Iluskám, azért van szükség, mert ez utóbbi lapot is egy héttel később kaptam meg, és úgy látszott, mintha valaki már a zsebében hordta volna egy ideig. még szép tőle, hogy ide adta. Azt mondta, hogy különben, hogy ezután, ha itthon lesz, majd gondja lesz a leveleimre. A múlt hetekbe is vártam otthonról egy nagyon fontos levelet, s a postás meg is mondta, hogy megjött, s bedobta, s még mai napig sem tudom, hogy hova lett a levél. Nem elég a sok sok bosszúság, még ez is tetézi.
Szórakozni sehova sem járok, Erdei Béláékhoz sem szeretek menni, mert ők mindig mennek erre-arra szórakozni, s Béla mindig dühös, amiért nem megyek velük mulatni. De tudod ugye, hogy innen nem lehet. Most is itt van László Imre, a 25 éves színészi jubileumát itt tartja a Bikába, s úgy szerettem volna elmenni, de innen nem lehet hangversenyre járni. Így aztán nem marad más, minthogy a temetőbe menjek, és jól kibőgjem magam. még egyszer kérlek, Iluskám, hogy ha tudsz valami helyet, kiket ismersz, írjál nekem, vagy 1-én vagy újévbe akkor felmennék hozzád, csak a bizonytalanra nem szeretnék menni.
Már éjfél felé jár az idő, és megbocsájtasz ugye, ha levelemet befejezem. Most írtam haza is egy hosszú árkuszt, szegény Andris unokabátyámnak is, mellékelve neki most küldök 50 forintot, vigasztalom szegényt, de mit sem használ, el van csüggedve. Most írtam a földművelésügyi miniszternek a földem ügyébe. Így Téged hagytalak utoljára, de az ujjaim el vannak gémberedve, s a sietésbe már nagyon elrángattam az írást, kérdés, eltudod-e olvasni?
Ili húgomat újra hívta Pipi néni, de ő nem jött, mindenképpen Pestre akart menni, de Anyám nem engedte. még egyszer kérlek, ne haragudj azért, mert többi lapjaidra nem válaszoltam, de ígérem ez a jövőbe nem fog előfordulni. Ugye, édesem, nem haragszol?
leveledet várva a mielőbbi viszontlátásig szívélyesen üdvözöl és csókol:
Terus

Sértődött Bakóci Sándor I.


Debrecen, 1947. szeptember 29.

Kedves Iluska!
Levelét megkaptam. Melyből az a kis cigarettapapír ragadta meg figyelmemet, melyre azt írta, hogy álmában én Magára haragudtam. És az álma valóság is.
220 kilométer ide vagy oda, végtelen haragom határt nem ismert, és most Maga is megérezte /:v. álmodta:/, hogy valami még sincs rendben.
Jól látta a "repülőgépből", mert hisz igen sokszor nem a legbarátságosabb arccal szoktam az üzlet előtt állni. Ilyenkor nem Magára haragszom, hanem mindenkire, sőt néha magamra is.
Amint pedig a borítékon látom, már egész jól gépel /:valaki, aki nekem borítékot címez:/
Egyedül csak az vigasztal, hogy Magának jobb helye van abban a rohanó pesti világban, mint itt a csendes Debrecenbe volt.
Amint írja, kisebb felhajtások, tatarozás, festés vagy poloskairtás nem jelentenek semmit /:esetleg 2-3 heti munkát:/, mert mindamellett a hely és az élet nagyon jó és kellemes.
Ez mind igen jó optimista jellemét mutatja.
De ahogy én ismerem Magát, feltételezem, hogy ez csak akkor van olyan "nagyon jól", ha nekem ír levelet.
Azonban lehet, hogy mióta elment, megváltozott a természete és világnézete; mert hisz Pesten ma is fenékig tejfel az élet. /:ezt a Ludas Matyiban szoktam olvasni:/ Igaz?!
Azt hiszem, hogy nem is vágyik haza Debrecenbe, mert azért itt minden... [a vége hiányzik]

Fa: Bakóci S[ándor], Debrecen, Baranyi út 12.



Reizer Ferenc II.

Egy korábbi szereplő újabb levele a mai adag, a korábbit itt találják. A kissé fura szórend hozott anyag, a helyesírást itt is kijavítottuk.

Az utolsó Árpi-levél

1944. XI. 29.
Kedves Ilonkám!
A lapom megismétlem, mert nyugtalan vagyok, hogy ugyan postán van-e még, mert mióta itt vagyok, én már harmadik lapomat írom, és magácska nekem még egyet sem küldött, tehát ha most ezt a lapomat megkapja, legyen szíves és tudassa velem, de ha lehet, minél előbb, hogy tudjam, más különöset nem írok, mert nem tudok, csak még egyszer hangsúlyozom, hogy ha tud, minél előbb írjon, de sokat és jót.
Most pedig csókolom kezeit, a viszont látásra.
Árpi

Az Árpi-levelek kronológiai sorrendben:

Árpi V.

1944. XII. 4-én

Kedves Ilonkám!
A lapot megkaptam, melyet nagyon vártam, mert már vagy négy levelet írtam, és még csak most kaptam egy lapot, de ennek is nagyon örültem, hogy kaptam, és amint a lapot olvastam, hát kezdtem belőle kivenni, hogy haragudni akart rám, de mivel hogy a frontra mentem, azért megbocsájt nekem.

Adria, 1981 (kb.)

Mama jobb oldalt
Jugoszláviába mentünk az Irmáékkal. Nem biztos, de valamikor a 80-as évek elején, talán 1981-ben lehetett. Az Irma titkárnő volt a MIKÖV-nél (a MIKÖV a Mezőgazdasági-Ipari Közös Vállalat – a szerk.). Az Irmának a lánya vagy a nővére munkahelyén szervezték az utat, és az Irma hívott minket a Papával. Mi mindig menni akartunk valahova, és az Irma is bekapcsolódott. Ott volt az Irma férje és a lánya is. Busszal mentünk, a határon nem csináltak nagy cirkuszt, nem sokat álltunk ott.

Árpi IV.

1944.XI. hó 18-án
Kedves Ilonkám!
A levelem érkeztével kívánok sok boldogságot, most, hogy megállapodtunk, azonnal írtam, de ha megkapja a levelet, nekem tábori lapot írjon, mert a levelet nem kapom meg, és megint nem fogok tudni semmit magáról, és csak tűnődni fog maga is meg én is, hogy ugyan mi lehet velem, hogy nem írok, most pedig megírom a tábori számot, B826 a számunk. Kedves Anyukám, de most egyelőre többet nem írok, mert megyünk ki, különben most csak Kőbányán vagyok, csak nyugodtan várjon, és gondoljon arra, hogy mikor leszünk egymáséi, most pedig én, hála Istennek, egészséges vagyok, amit magának is tiszta szívemből kívánok, és sokszor csókolja kis vőlegénye, Árpi.

Árpi III.


Árpi leveit a továbbiakban - puszta lustaságból - kijavított helyesírással közöljük, de a mondatokat nem szabdaltuk szét.

1956

Mama: fölső sor, balról a harmadik; Anyu: alsó sor, balról az első kislány

Velem semmi se történt, nem mentünk dolgozni. Otthon voltunk, és a Papa ment el csavarogni, körülnézni. Nem ment be Pestre, nem ment oda, ahol lőttek. Már előző nap elég nagy balhé volt, másnap még bementünk a gyárba, de már nem csináltunk semmit. Aztán nem mentünk egy darabig, aztán újra bementünk, akkor a három műszak egy műszakban dolgozott, én meg a gyerekekre vigyáztam, mert mondtam, hogy a lányom fél, és nem marad el nélkülem. Óvoda sem volt. Felvittük a gyerekeket az emeletre, ahol a pártosok szoktak összegyűlni, abba a szobába, ottan voltunk a gyerekekkel. Ez már akkor volt, mikor vége volt a balhénak, már novemberben...

Árpi II.


Folytatjuk Rózsa Árpád leveleit, aki immár a seregből írt, és "felejthetetlensége" biztos tudatában türelmetlenül tért a lényegre.

Árpi


Az Árpit úgy ismertem meg, hogy mikor a tanítóéknál voltam Pódatejeden, ez meg oda való volt, és az unokatestvérei lányok voltak, Regina meg Margit. Azok a barátnőim voltak. És mikor őhozzájuk jött, akkor ismerkedtünk meg. Aztán Komáromban pedig katona volt, és mikor Komáromban voltam, akkor is felkeresett. Még a háború alatt. Olyan rég volt, hogy…

Szerelmeslevelek


Találtunk jópár szerelmes levelet, amelyeket a 40-es években írtak a Nagymamámnak. Ezeket fogjuk a jövőben több-kevesebb rendszerességgel ehelyt közreadni. Kezdjük mindjárt Ferivel. Róla azt kell tudni, hogy...

Preiser Ferenc, udvarolt nekem, Győr megyébe való volt, de már nem emlékszem, hogy milyen faluba. hát először tényleges katona volt, utána továbbra katona maradt, mert háború volt. Sorkatona volt vagy micsoda? Akkor mindenki katona volt, mert háború volt. A háború alatt ismertem meg Komáromban. Ott volt a komáromi várban, ott volt helyileg az erődben. Én meg a Reilengéknél, vendéglősnél szolgáltam, és oda jártak ki hozzánk. És ott ismertük meg egymást. Aztán meg elvitték fogságba, és onnan írta ezeket.
"1947. IV. 19. Tudatom veled, hogy megkaptam nagyon várt lapjaidat, egyszerre 2 drb. Kedves Ilonka, írod, hogy ha hazaérek, keresselek föl. Légy nyugodt, ha Szegedre (?) fogunk menni, és fel foglak keresni. De még most megírom, úgy akarnálak felkeresni, hogy legalább 2-3 napig nálad lehessek. Mert (?) egy nap az nagyon kevés, hogy ennyi idő után sok minden ... elintézni való is van. Csak írd meg, hogy mi a helyzet rád nézve, és hogy ezt a látogatást a Te helyzeted tudja-e engedni. Mert tudod, három évig egymástól távol lenni egy kicsit sok. Írjál ... Te nekem, mert én csak 14 sort írtam (?), és igen sok (?) a papír is.... írjál is sokat magadról és ...-ről. Viszontlátásra. Csókol sokszor..."
És itt van a szerelmeslevelek hátteréről készített interjú:
Szerelmeslevelek by mamafenykepalbuma

Pódatejed




Ez két testvér, Rózsa Regina meg Rózsa Margit, barátnőim voltak ottan, ahol az iskolaigazgatóéknál laktam Pódatejeden, Dunaszerdahely mellett. Egymás mellett volt három falu úgy, hogy egymásba értek. Ahogy ment az út, az első volt Pódatejed, aztán Pódafa és Csenkeszfa. De egymásba értek, csak más volt a nevük. Az egész falu egy utcából állt, jóformán, ment körbe. A falu közepén az asszony testvére lakott. Az igazgató az általános iskola igazgatója volt. Ott dolgoztam. Tudod, mi volt ott? Négy osztály egybe járt, mert olyan kevés gyerek volt. Minálunk voltak a nagyobbak, Pódafán meg a kisebbek...

Tátra

Elmentünk a Tátrába a Gizivel együtt, a Papa meg én. Körülbelül 80-ban volt, a borítékon szereplő dátum: 1980 október.